Learn English!

Éppen a nyelvvizsgámra készülök. Ugyan csak alapfokú (bár ez a csak magammal szembeni lebecsmérlés), de úgy gondoltam ezen infokat is megosztanám. Jobb hijján magam kezdtem el egyedül készülni. Ennek két nyomós oka is van. Egyrészt anyagi. Nincs pénzem a 40-60 ezres kurzus díjára. Másrészt számomra nem megfelelőek az oktatási időpontok lévén kisvárosban élek, kis lehetőségekkel. Ez van. Szprájt. Ennél fogva nyakamba vettem az internetet és letöltöttem és keresgéltem és olvastam. ORIGÓ nyelvvizsgára megyek, mint írtam alapfokon. Voltam már egyszer egy ECL vizsgán, de az nem sikerült. Többek között azért nem, mert nem készültem rá. De számottevő a tény, hogy így is 50 %-os eredményem lett ott. Az ORIGÓ vizsga az ára miatt is kedvező volt számomra, bár pár ezer forint ide vagy oda…na, nekem nem mindegy. Szóval sok mindent keresgéltem. Pár hasznos anyagot meg kívánok osztani itt.

Ha módom van rá. Így például az ELO-s alapfokú tananyagot, hanganyaggal együtt. Akkor mivel az alapfokú vizsga fontos része a levélírás, ORIGÓ-n egyet kell írni, de ECL-en csak azt kell és abból is kettőt, így hasznos levélírási segédletet is megosztanék. Az ELO-s anyaghoz annyit mondanék, hogy a nyelvtant nagyon jól megtanítja, viszont nem tankönyvszerű, kevés szituációs gyakorlat van benne, de nagyon jó anyag, könnyen érthető, az is boldogul vele, aki totálisan hülye az angolhoz. A hanganyag meg teljesen lehetővé teszi azt, hogy egyedül is készülj.

ELO – alapfok hanganyag és tankönyv (leckénként van feltöltve)

  1. http://www.megaupload.com/?d=G0R68MRK
  2. http://www.megaupload.com/?d=DM1I66F0
  3. http://www.megaupload.com/?d=54F2OH6D
  4. http://www.megaupload.com/?d=WRSFC28G
  5. http://www.megaupload.com/?d=CMKRZADE
  6. http://www.megaupload.com/?d=YI3HB3KD
  7. http://www.megaupload.com/?d=ECH5MOUV
  8. http://www.megaupload.com/?d=5X7A8MFT
  9. http://www.megaupload.com/?d=QRGIHUQT
  10. http://www.megaupload.com/?d=RPBC283D
  11. http://www.megaupload.com/?d=WRK3RATZ
  12. http://www.megaupload.com/?d=YIISKX1R
  13. http://www.megaupload.com/?d=5E3HYGRU
  14. http://www.megaupload.com/?d=IHKWOR54
  15. http://www.megaupload.com/?d=MCSP49XI
  16. http://www.megaupload.com/?d=6YFIDPXF
  17. http://www.megaupload.com/?d=ZALE5GFY
  18. http://www.megaupload.com/?d=DYI2KRJD
  19. http://www.megaupload.com/?d=9KRR95CU
  20. http://www.megaupload.com/?d=OG8X0ZXN
  21. http://www.megaupload.com/?d=ARYA9U57
  22. http://www.megaupload.com/?d=YXNRQD5K
  23. http://www.megaupload.com/?d=N1VUI4S1
  24. http://www.megaupload.com/?d=25T9PNFE
  25. http://www.megaupload.com/?d=R1WRFCWK
  26. http://www.megaupload.com/?d=HGHMDYLB
  27. http://www.megaupload.com/?d=GUN5HBQQ
  28. http://www.megaupload.com/?d=TMUY4651
  29. http://www.megaupload.com/?d=GGBBBII2
  30. http://www.megaupload.com/?d=Q0QYRBX2
  31. http://www.megaupload.com/?d=QUL1FXLQ
  32. http://www.megaupload.com/?d=INDR18KP
  33. http://www.megaupload.com/?d=X2BX4U9U (ez a tankönyv)
www.quicklife.wordpress.com

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s